KISMAMANAPLÓ

7. rész - A második szülés

2020.04.24 22:00
Réka
7. rész - A második szülés

Az első szülés előtt azért izgul az ember, mert hiába olvas a témában, úgy igazából nem tudja, hogy mire számíthat. A második szülés előtt pedig azért izgul, mert már tudja.

Nyár volt, nagyon meleg, ez kismamaként nehéz volt nekem a végére, pedig nagyon szeretem a nyarat. Ahhoz, hogy az orvosom nyaralása miatt mégis nála tudjak szülni 2 lehetőségem volt: vagy túlviszem a dátumon, vagy 10 nappal előbb érkezik a bébi. Mivel az első babánknál már megtapasztaltam, hogy milyen vizsgálatok vannak a terminus után, így ezeket most szerettem volna kihagyni, de hát nem lehet siettetni egy babát. Szóval izgalmas várakozás elé néztünk, de képzeljétek, pont a doki indulása előtti napon éjjel elkezdett szivárogni a magzatvíz! Anyukám átjött, hogy vigyázzon az alvó lánykánkra, mi pedig bementünk a kórházba. Ott egyből antibiotikumot kaptam (a vizeletben talált bacilus miatt). 2 adag volt belőle, 4 óra különbséggel. Ez nagyon érdekes, mert modellragasztó szagot érez ilyenkor az, aki kapja. Mondták, hogy pihenjek, aludjak reggelig, és szóljak, ha beindulnak a fájások. A nehéz az volt benne, hogy voltak összehúzódások végig, kb. 5 percenként, de csak gyengék. Ahhoz persze pont elegek, hogy ne tudjak aludni tőlük. Reggelre már nagyon fáradt lettem. Nem aludtam, nem ettem semmit. Mikor az orvosom reggel megérkezett, mondta, hogy akkor oxitocin infúzió fog következni. Bekötötték és egyből szépen el is kezdtek jönni az összehúzódások. 15 percenként növelték az adagot, így folyamatosan egyre erősödtek. Ezek után tanultam meg úgy igazán hálát adni az első szülésemért. Sokkal jobb, mikor maguktól jönnek a fájások, és természetesen zajlik az egész folyamat, és az is nagy előny, ha tud az ember aludni, és enni előtte valamennyit, hogy legyen ereje végig. Én a végére olyan fáradtnak és gyengének éreztem magam, hogy mondtam, hogy legyen inkább császármetszés. Szerencsére nem hallgattak rám és utána kicsivel megszületett a második gyerkőcünk. Az oxitocin bekötésétől számítva 3 óra volt a szülés, szóval ez sem volt hosszú és így utólag nagyon hálás vagyok az orvostudománynak, hogy ezzel az infúzióval meg tudtam szülni a fiúnkat és el tudtam kerülni a műtétet. Bár reméltem közben, hogy legközelebb majd nem ilyen szülésem lesz.

Annyira szép baba volt ő is. Olyan cuki, igazi kisfiús vonásokkal. Neki a lábára volt rátekeredve a zsinór, és róla már nem mosták le a magzatmázat, szépen beszívta a bőre. Sokban hasonlított a nővérére, de mégis teljesen más volt. Egy külön kis egyéniség. Egy újabb csoda! Nagyon hálásak vagyunk érte Istennek!

A felépülés egy fokkal könnyebben ment most, mint a múltkor, és szerencsére az ájulás is kevesebb volt. A kórházban is 1 éjszakával kevesebbet kellett eltölteni, mert délelőtt szültem, de így is nagyon vártam, hogy hazaérjünk. Az újdonsült nagytesó is bejött a kórházba meglátogatni a picit meg engem. Nagy volt az öröm, nagyon tetszett neki. Mikor hazaérkeztünk, az öcsi „hozott” egy játék babát ajándékba a nagylánynak, így egyből belopta magát a nővérkéje szívébe.

Napra pontosan 2 év 2 hónap lett köztük a korkülönbség. Mondták, hogy készüljünk fel a testvérféltékenységre, de én ilyet nem tapasztaltam, inkább csak olyanokat, hogy beült ő is a babaszékbe, babakocsiba, vagy rúgkapált ő is a hátán feküdve és halandzsázott közben, mintha gőgicsélne... Egyedül a szobatisztaságban volt egy rövid időre kis visszaesés. Persze pont szoptatás idejére időzítette a baleseteket, de megtanultam, hogy ilyenkor oda kell készíteni a bilit is. Mindig azt várta, hogy ébren legyen a kicsi és játszhasson vele, folyton bemászott hozzá a járókába. Amikor én öltöztettem, szoptattam, vagy pelenkáztam a picit, ő is ugyanezt tette az új babájával. Fürdetéskor is mindig jött segíteni, mosta a lábát, a haját, a hasát. Nagyon édesek voltak együtt már akkor is. Ha pedig sírt az öcsi, akkor ment és ringatta, ha nyöszörgött, akkor pedig ugrált és szaladgált, hogy szórakoztassa. Lett egy bébiszitterem a személyében. 

A szoptatásnak ugyanúgy voltak nehézségei, mint a múltkor, de már minden olyan ismerős volt. Annyiból könnyebb volt most, hogy a fiúnk gyorsabban evett, és jobban hízott. Később persze neki is lelassult a hízása, így ő is a „ropiharcos” kategóriába esik azóta is, de bármilyen új ízt vezettünk be a hozzátápláláskor, ő jó étvággyal szívesen fogadta. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt főztem, pempősítettem neki nagy mennyiségben. Bébiételes üvegekben lefagyasztottam. Így minden nap csak ki kellett vennem egy új üveget a fagyasztóból, és nem kellett napi szinten pempőzni neki. De akár szopizott, akár kanalaztam neki az ételt, közben mindig fogta az ujjamat.  9 hónapos korától viszont őt sem érdekelte nagyon a szoptatás, de a gyerekorvos javaslatára 1 éves korig vele is kitartottunk. Nem volt egyszerű.

Pár hetesen már előadott olyat, hogy éjszaka 8 órát aludt egyben. Nagyon pihetető volt ez a korszaka, de sajnos nem tartott sokáig, mert utána nem volt túl jó alvó, sokszor ébredt éjjel, és sok idő volt, mire vissza tudtuk altatni. Fontos volt neki akkor is, hogy fogja az ujjam. Főleg a fogzást viselte nehezen. Én hozzá voltam szokva, hogy a nagylánnyal 9-ig alszunk, de a kisöcsi minden reggel 6 körül kelt.

Az izmai nem voltak annyira kötöttek, mint az első babánknak, de azért tornáztatni, hempergetni kellett őt is. A mozgásfejlődésének a mérföldkövei picit később következtek be, mint a nővérénél. Így legalább nem küldözgettek most minket mindenfelé azzal az indokkal, hogy „túl hamar csinál mindent”, mert ő pont időben volt mindig. Az első lépéseit viszont hamarabb, 11 hónaposan tette meg.

Az utazásokat nagyon jól bírta. Mindig elaludt közben. Ez hatalmas áldás volt, főleg mikor több órás útra keltünk a nagyszülőkhöz.

Sokáig vizsgált mindent, amit megfogott, akár még egy papucsot is. Most is ilyen szemlélődő típus.

Pár hónapos korában egy borsó nagyságú kis dudort vettem észre a szeménél. Sajnos hónapról-hónapra növekedetett. 10 hónaposan a sebész azt mondta, hogy meg kell műteni. Izgultam. Eddig sikerült a gyerekekkel elkerülni az ilyen kórházas élményeket. Altatásban végezték. Ekkora gyereket reggel éhgyomorral vinni műtétre nem egyszerű. Hajnali 3-kor lehetett utoljára etetni. A műtét során minden rendben zajlott. Délután 3-kor már haza is lehetett jönni. Utána viszont úgy belilult az egész szemhéja, még nem láttam ilyen durvát, de úgy tűnt, hogy őt nem zavarja. Nagyon jól viselte.

Sokan mondták, hogy így pont tökéletes a családunk, mert van 1 lányunk, meg 1 fiúnk, de mi úgy éreztük, hogy még nem teljes a létszám.

 

Folytatás következik…

(A képek illusztrációk)

Következő rész >>

<< Előző rész

CoolMom

Webáruház készítés