KISMAMANAPLÓ

1. rész - A mi történetünk

2020.03.13 23:51
Réka
1. rész - A mi történetünk

Helló Kismamik!

Réka vagyok. 34 éves. Elvileg építészmérnök, gyakorlatilag most inkább 5 gyerekes CoolMom.

Ha megengeditek, megosztom veletek a mi történetünket.

Gimiben ismerkedtünk meg a férjemmel, jó barátok lettünk. 12.-ben közösen elkészítettük az osztályunk tablóját, majd az azt követő években újabb és újabb tablók következtek, ami végül összehozott minket és a barátság szerelemmé alakult. 22 évesen összeházasodtunk. Még volt egy évünk a fősuliból. Majd diploma után elmentem orvoshoz, mert babát terveztünk. 

Akkor jött a hideg zuhany. Egy meddőségi betegség! Letaglózott, mert mindig is nagycsaládról álmodtunk. A férjemék 6-an vannak testvérek, mi meg 5-en, úgyhogy nekünk ez volt a természetes. 

Hónapokig vizsgáltak. Vérvétel, ultrahang, hormonok, pajzsmirigy…

Megkaptam a diagnózist: PCOS. Ami azt jelenti, hogy a petefészkek meg vannak nagyobbodva és tele vannak cisztával. Nem tudnak beérni a kis tüszők félidőben és nem tud kilökődni a petesejt. Ez megmagyarázza a mindig is rendszertelen ciklusomat is. 

Teltek a hónapok.

Közben minden reggel mérnem kellett a testhőmérsékletemet, egy grafikonon ezt vezetni, félidőben csinálni az ovulációs teszteket. Ultrahanggal is figyeltek, és a gyanú beigazolódott. Tényleg nincs peteérés. 

Eléggé elkenődtem. Aki átment ilyenen, az tudja, hogy milyen nehéz tud lenni.

Selejtnek éreztem magam. Úgy éreztem, hogy az én hibám lesz, ha sosem válunk igazán családdá.

Az orvos végül felírt egy gyógyszert, ami segíti a peteérést. Annyira reménykedtem, hogy akkor most már biztos sikerülni fog, de sajnos nem hatott. Így még reményvesztettebbé váltam. Egy idő után kezdtem elhinni, hogy nem lesz saját gyerekünk. Olyanok jutottak eszembe, hogy Isten nem akar nekünk gyermekáldást adni. Biztos nem ez a terve a mi életünkre vonatkozóan.

Rengeteget bőgtem.


Persze a környezetemben mindenki terhes volt és mindenki kisbabázott. Én meg állandóan a miértekkel foglalkoztam, hogy „nekünk miért nem lehet???”. Ha megláttam egy kismamát, akkor az irigység, szomorúság, önsajnálat érzései kavarogtak bennem, és utána jól el is szégyelltem magam emiatt, hogy milyen alak vagyok, hogy nem tudok más örömének örülni.

Nem tudtam mit tenni, nagyon fájt. 

Majd kaptam egy keresztény könyvet, amiben ki voltak gyűjtve azok a történetek a Bibliából, amikben a meddő nők teherbe tudtak esni. Megértettem, hogy Isten akarja, hogy nekünk legyen babánk, és ráadásul nemcsak akarja, hanem ez volt az első parancsa is az első emberpárnak, hogy: "Szaporodjatok és sokasodjatok!" Ez akkora fénysugár volt a gondolataimba, ami eloszlatta a sötét felhőket. Ha Isten ezt kéri a teremtményeitől, akkor Ő biztos képessé tud tenni minket is arra, hogy meg tudjuk ezt tenni, hiszen egy jó apa sem kér olyat a gyerekétől, amit ne tudna megcsinálni. 

El kellett fogadnom a tényt, hogy teherbe tudok esni és nem csak tudok, hanem fogok is! Annyira örültem ennek a hírnek! 

Férjem itthon elkezdett kismamának szólítani én pedig vettem kismamaruhát előre, szedtem rendületlenül a magzatvédő vitamint, meg a gyógyszert, amit az orvos írt fel, és imádkoztunk. Vártuk a csodát! 

Persze ezután is el tudtak kapni a hullámvölgyek a sikertelen hónapok után, de már könnyebb volt talpra állni. Már pozitívan tudtam látni a dolgokat.

Már nem jöttek fel ezek a rossz érzések, hogyha megláttam egy kismamát, vagy a környezetünkben bejelentette valaki a nagy hírt, mert tudtam, hogy nekünk is van, csak még nem látjuk.

Tényleg ott voltak már, csak nem a méhemben, hanem a szívünkben.


 

Folytatás következik…

(A képek illusztrációk)

Következő rész >>

CoolMom

                                              

 

         

Webáruház készítés