KISMAMANAPLÓ

3. rész - Az első szülés

2020.03.27 18:00
Réka
3. rész - Az első szülés

Az első szülés előtt szerintem mindenkiben mindenféle gondolatok kavarognak. „Milyen lesz?”, „Nagyon fog fájni?”, „Honnan tudom, hogy most kell bemenni a kórházba?”, „Be fogunk érni időben?”, „Minden rendben lesz?”, „Végig tudom csinálni?”… Ez velem is így volt.

Sokat tanultunk a tanfolyamon a szülés folyamatáról, hogy mi fog következni, mi után. Ez szerintem azért volt jó, mert az ismeretlentől sokkal jobban tud félni az ember.   

Eljött a kiírt dátum, de én még mindig terhes voltam. Éjszaka már aludni is nehéz ilyenkor. Az egyik oldalról a másikra való átfordulást is 2x meggondolja az ember, mielőtt nekikezd. És az állandó „pisilnem kell” érzést sem kell bemutatnom, azt hiszem egy kismamának sem. Szóval már nagyon vártam, hogy végre kezemben tarthassam a kislányunkat.

Minden ismerősöm állandóan azt kérdezte, hogy "Na, egyben vagy még?" Ez kb. olyan idegesítő kérdés, mint terhesség előtt a "Mikor jön a baba?" és társai. Tudom, hogy nem rosszindulatból teszik fel ezeket a kérdéseket az emberek, de elhihetitek, hogy nálam jobban senki nem várta, hogy megszülessen...

Ha valaki túlviszi a dátumon a babát, olyankor a heti 1 ctg, ami a 36. héttől szükséges, már napi 1-re változik. A ctg-vel figyelik a baba szívhangját és a méh összehúzódásait. Ha késik a baba, akkor van olyan is, hogy az orvos szeretné megnézni, hogy a magzatvíz tiszta-e, ami azt jelenti, hogy jól érzi-e még magát odabent a kis jövevény. Nem tudom, hogy kinek volt közületek ilyen vizsgálata, de ezt nem kívánom senkinek…

Jósló fájások is jelentkezhetnek, de ha azok még rendszertelenek és el is múlnak egy idő után, így akkor még nem kell a kórházba szaladni.

Ultrahanggal is sűrűbben nézik a picit a dátum után. Általában adnak még 1-2 hetet neki. Ha nem indul magától, akkor beindítják a szülést. Én ezt szerettem volna elkerülni.

Minden egyes nap egy örökkévalóságnak tűnik ilyenkor. Az interneten keringő cikkekben és a kismamák szájról-szájra terjedő történeteiben van mindenféle jól bevált szülésindító praktika: hosszú séta, lépcsőzés, takarítás, fűszeres ételek... Én kipróbáltam már a végére szinte mindegyiket. Így utólag nézve, lehet, hogy egyik sem használt, hanem csak pont épp akkor érkezett el a rendelt idő, mert ahogy a bölcs Salamon is megmondta: „Mindennek rendelt ideje van”. A születésnek is. Csak győzzük kivárni! „Jön, amikor jönnie kell”, mondták nekem is sokan, de mikor benne van az ember, akkor nem biztos, hogy ilyen lazán tudja kezelni ezt az izgalmas várakozást.

Ha rendszeresebb fájásokkal a szülőszobába érkezik a kismama, akkor először rákötik a pocakjára a ctg-t 20 percre. Majd mindenféle adminisztrációs kérdés következik a terhességre vonatkozóan, és kikérdezik az egész kórtörténetét is. Aztán a szülésznő megnézi, hogy elindult-e már a szülés első szakasza, vagyis a tágulás. Ha ezek után úgy ítélik, hogy ez már az, akkor nem küldik haza a kismamát, és a szülésznő elvégezheti a szükséges előkészületeket.
Az én orvosom a burokrepesztés mellett döntött ekkor, mert az rendszerezi még jobban a méh összehúzódásokat, a baba feje lejjebb ereszkedik, és ezáltal jobban tud tovább tágulni a méhszáj.

A vajúdás első szakaszában mondják, hogy a legjobb állni és hintázni ide-oda, mert akkor a gravitáció is segíti a szülés folyamatát. Aztán, ha ez már nehéz, akkor a vajúdó labdán is lehet óvatosan rugózni. A legtöbb kórház szülőszobáján már van ilyen labda, de még sarokkád, tv, hifi is, kinek mi esik jól ilyenkor.

A lényeg nálam az volt, hogy csak ne kelljen a szülőágyon feküdni, mert úgy sokkal erősebbeknek éreztem az összehúzódásokat. A derekamba sugárzott. Annyira jó, hogy bent volt velem a férjem végig és tudta masszírozni. Anélkül szerintem nem bírtam volna ki.

Aztán mikor az összehúzódások egyre sűrűbben jelentkeznek és egyre hosszabb ideig tartanak, akkor általában eljön az a pont, amikor úgy érezzük, hogy „kész, most már adjanak valami fájdalomcsillapítót”, de a szülésznő nagyon cselesen ekkor azt mondta nekem, hogy „majd a fájás után megbeszéljük”. Persze akkor megint tisztán lát az ember és úgy van vele, hogy „áh mégsem kell, végig tudom csinálni”. De ez az érzés nem tartott sokáig nálam, csak a következő összehúzódásig. Végül azért nem kaptam érzéstelenítést, mert mire hatott volna, már megszületett a baba.

Következett a szülés második része, a kitolási szakasz. Ilyenkor nagyon kell figyelni arra, hogy a szülésznő meg az orvos mit mondanak, és minden erőnket össze kell szedni. Szerintem a nők valahogy kapnak ehhez egy plusz erőt, hogy meg tudják csinálni. Legalábbis én így éreztem, hogy csak úgy magamtól nem ment volna.

Mikor megszületett a kislányunk, egyből felsírt. Soha nem örültem még ennyire egy sírásnak. A nyakán volt a köldökzsinór, azt gyorsan letekerték róla, leszívták az orrát, majd odaadták nekem. Annyira picike volt, meleg, puha, és nagyon ragacsos. Gyönyörű. Leírhatatlan érzés. Olyan megható. Elérzékenyültem. A férjem is törölte a szemét. Szülőkké váltunk, de ezt még akkor fel sem fogtuk igazán.


Ezután az újdonsült, büszke Apuka elvágja a köldökzsinórt, majd az újszülöttet megmérik, megfürdetik (ma már nem szokás), felöltöztetik, és elviszik melegedni az inkubátorba, mert odabent 37 fokban volt, a szülőszobán pedig a 27 fok is hideg még neki.

Ekkor jön a szülés 3. fázisa, a lepényi szakasz. Annak is meg kell születnie, de ez már nem nehéz.

Majd következik a 4. szakasz, mikor megvizsgálják, hogy minden rendben van-e, ellenőrzik, rendbe teszik a méhszájat, a gátat... Nálam ez kellemetlenebb volt, mint maga a szülés… De utána behozzák újra a kisbabát és együtt lehet a család kb. 2 órát. Aranyórának hívják ezt, és tényleg aranyat ér. Annyira jó a karunkban tartani, magunkhoz ölelni, és csak úgy nézni apró testrészeit. Olyan hihetetlen az egész. Minden gyerek akkora csoda!

Sokan mondták nekem, hogy mivel vékony a testalkatom és mivel első gyerekről van szó, így ami a szülést illeti, min. 12 órára számítsak. Ehhez képest én egy csodának élem meg azt, hogy a burokrepesztéstől számítva (amikor úgy igazán beindultak a fájások) az egész szülés nem tartott tovább 2 óra 15 percnél. Azt mondta az orvosom, hogy ez könnyű és gyors szülésnek számít, pont az, amiért imádkoztam. Bár én közben nem feltétlen éreztem azt, hogy ez könnyű, és azt sem, hogy gyors, de így utólag elhiszem.

 

Folytatás következik…

(A képek illusztrációk)

Következő rész >>

<< Előző rész

CoolMom

Webáruház készítés