KISMAMANAPLÓ

4. rész - Szülés utáni első időszak

2020.04.03 21:42
Réka
4. rész - Szülés utáni első időszak

Éjfél előtt 35 perccel született meg a lányunk, így várható volt, hogy csak a 4. nap reggelén mehetünk majd haza a kórházból. Persze, ha minden rendben lesz.

Szülés után, mikor le kellett volna sétálni a kórterembe a szülőszobából, sajnos 3x ájultam el eszméletvesztésig. Sőt még másnap is fel kellett locsolni engem egy jó párszor. Emiatt az első nap nem is adták oda nekem egyedül a kis hercegnőt. Szerencsére pont nem volt szobatársam, így a férjem szinte végig velünk tudott lenni. Én meg napról-napra erősödtem.

A kórházi napok alatt a csecsemős nővérek megmutatják a szoptatás mellett azt is, hogyan kell pelenkázni, öltöztetni, fürdetni, a köldökét ellátni. Megkapják a babák az első oltásukat is.

A szoptatás eleinte lehet, hogy nem mindenkinek túl kellemes. Kitartást kívánok ezekhez a napokhoz! Később jobb lesz! Tartsatok ki! Minden szoptatáskor olyan farkaséhség tört rám, hogy muszáj volt azonnal csillapítani. Ha ti is ilyen típusok vagytok, akkor érdemes a baba etetésekor elérhető távolságba helyezni magatoknak is enni-, és innivalót.

Annyi bizonytalanság van ilyenkor, szülés után az emberben: „Jól csinálom?”, „Van elég tejem?”, „Nem sárgul be a baba?” „Haza fognak engedni?”… Mondták előre, hogy ne lepődjünk meg, ha egyszer csak ránk tör majd a sírhatnék. Ez nálam is bekövetkezett. Maradjon köztünk és fogjuk a hormonokra! 

Végre elérkezett a 4. nap és hazajöhettünk. Akkora boldogság volt! Igazi család lettünk!


Eljött a gyerekorvos, aztán a védőnő is hozzánk. Megvizsgálták, megnézték a reflexeit, mindent rendben találtak, tanácsokkal elláttak bennünket.

Este következett az első itthoni fürdetés, mert addig a csecsemősök mosdatták őt a kórházban. Vigyázni kellett, hogy a köldökcsonkot ne érje víz. A lánykánknak nem igazán tetszett ez az egész öltözés-fürdés dolog. Konkrétan végigordította. A 2. héten esett csak le a köldökcsonk (ami számomra egy para-faktor volt), utána már nagyobb vizet lehetett engedni és ezáltal a fürdetés is egyszerűbbé vált. Az első hónap végére nagyjából kezdett megbarátkozni a folyamattal, bár még voltak fenntartásai.

Eleinte éjszaka 3 óránként kelt, majd 4, 5 óránként… 1 hónaposan ő már átaludta az éjszakát magától. Nagyon nagy mázlink volt vele. Persze később, amikor jött valami front, vagy oltás, vagy bármi, akkor borult ez az egész, és ha éjszaka nem tudta magát kialudni, akkor nappal is nyűgös volt. Azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk.

Legjobban hason szeretett aludni, kis béka pózban. Nagyon édesen. Annyit gyönyörködtünk benne. Mondják, hogy mindenkinek a saját gyereke a legszebb, és tényleg!

Napközben meg olyan grimaszokat tudott vágni, hogy remek fotósorozatot lehetett róla készíteni (csücsörít, biggyeszt, mosolyog, homlokát ráncolja, ásít, fintorog, nyújtózkodik…)

Mérnök lévén, eleinte precízen írtam, hogy mikor mennyit evett, mikor mennyit aludt, hányszor kakilt, mennyit hízott… Engem ez megnyugtatott, de persze sokan ettől bestresszelnek. Mivel mi a súlygörbe alsó határát súroltuk mindig, így a gyerekorvos kötelezővé is tette ezt nekünk. Szerencsére hamar kiderült, hogy csak azért vékonyka a gyerkőc, mert ilyen alkat.

Az első hónapokban olvastam egy könyvet az újszülöttekről, ami sokat segített nekem abban, hogy megértsem mi az ő kis ritmusuk. Azt írták, hogy ébredés után esznek, utána ébren vannak, nézelődnek, játszanak, majd ebben elfáradnak és elalszanak. Megfigyeltem a mi babánkat és észrevettem ugyanezt a körforgást. A sírás fajtákat is leírta a könyv és így könnyebb volt azt is értelmezni, hogy mikor miért sír. Ezáltal gyorsabban lehetett orvosolni a problémát. Nagyon kiegyensúlyozott kislány volt. Nem tudom, hogy odafent hogyan osztják a lapokat, de mi nagyon hálásak vagyunk! 

Hogy ne csak rózsaszín felhőben ússzunk, tegyünk említést a tejkiütésről, amikor a babák gyönyörű, pihe-puha bőre olyan lesz, mint egy kamaszé, piros és pattanásos. Nem kell megijedni ilyenkor, el fog múlni magától! Tényleg!

Ilyen furcsaság volt még számomra a koszmó is, ami a korpára hasonlít. Olajjal és puha kis fésűvel fürdéskor óvatosan le lehet dörzsölni a kis fejéről. Ezt is kinövik szerencsére. Csak egy baj volt vele, hogy a bébinknek elkezdett kihullani a gyönyörű babahaja és ezzel a dörzsöléssel teljesen kopaszka lett… Bár olyan bájos volt az arca, hogy sosem nézték fiúnak.

Tudom, hogy rengeteg újdonsült kismamát érint a mellgyulladás is. Sajnos én sem voltam kivétel ez alól. Masszírozás, meleg vizes borogatás, fejés, szoptatás váltogatták egymást nálunk is. Folytak a könnyeim és közben úgy éreztem, hogy hagyom ezt az egészet. Végül kitartottam és szerencsére pár nap alatt túljutottam mindig ezeken az időszakokon.

Az első 6 hét tényleg a felépülésről szól. Ne kezdjünk bele nagyon megerőltető feladatokba! Ne várjuk el egyből a lapos, kockás hasat! Meg kell adni a testnek az időt a regenerálódásra! Mondják, hogy ha kellett 9 hónap a növekedéshez, akkor biztos kell legalább ugyanennyi idő, mire visszanyerjük régi formánkat. A gyerek pedig kárpótol az estleges kellemetlenségekért. Mikor nézed, ahogy alszik és elmosolyodik álmában, neked meg könnybe lábad a szemed, hogy ez a kis csoda idáig benned növekedett... Mikor odateszed a mellkasodra és a szívverésed hangjától megnyugszik és elalszik... Mikor először néz rád és látod már, hogy megismer... Ezek mind olyan felejthetetlen pillanatok, amik bevésődnek az anyába egy életre.
Meg persze azok is, mikor büfiztetés közben akkorát bukik, hogy lefolyik a hátadon… Vagy mikor átázik a tej miatt még a pulcsid is… Vagy mikor óránként sír éjszaka és te már azt sem tudod, hogy hol vagy… Vagy mikor olyan szinten bekakil, hogy szó szerint nyakig kakis lesz, és azon gondolkozol, hogy akkor kidobjad-e a kukába a ruháját vagy kezdjed el sikálni… 

Minden nehézség ellenére szerintem a legcsodálatosabb dolog a gyermekszületés. Nem hiába mondja a Zsoltáros is azt, hogy „Az anyaméh gyümölcse jutalom!”

Mindenkinek szívből ajánlom, hogy kapjon ilyen nagy jutalmat és átélhesse ezt a csodát!

 

Folytatás következik…

(A képek illusztrációk)

Következő rész >>

<< Előző rész

CoolMom

Webáruház készítés